Ünnepi koncert

Több sikeres koncert után újra énekeljük Robert Ray Gospel miséjét március 25-én szombaton. Részletek a koncertek alatt és a Facebook oldalunkon!

Wolf Péter korábbi kritikája:
Él emlékeimben egy zeneakadémiai előadás. Még az újjáépítés előtt meghívtak egy amerikai gospel-együttest. Nem akarom sokáig ragozni, nagyon gyengék voltak. Mit tehetünk? A gospel hívószóval mindent el lehet adni. Olyan, mint az Ungarische Gulaschsuppe. Körülbelül annyira is hasonlított az eredetire. Ezzel szemben ma Leányfalun remek, lendületes előadásban volt része mindenkinek, aki volt olyan szerencsés, hogy befért. Akusztikus, minden erősítés nélküli, érzékeny, gyönyörű dinamikával megszólaltatott produkció volt. Olyan kamarazenélés folyt, amiben minden komolyzenei ínyenc is kedvét lelte volna. A két szólista mögé olyan biztonságot adó kórus és kíséret szövődött, hogy mindketten teljesen átadhatták magukat a sokszor szabadon énekelhető dallamoknak. A közönség dübörgő tapssal jelezte, hogy bizony, ilyen produkciókra éhes.
Még egy gondolat: bocsássanak meg nekem a próza emberei, de jobb út Istenhez, mint a zene nincs. És mindegy, hogy ezt Bach mutatja, vagy egy gospel-mise.